Art Promotion sa

Dengyel tibor


Présentation

"A HONAP MÜVESZE - DENGYEL TIBOR - 1913-2000 - MAGYAR FESTÖ"
Festő, akvarista, képzőművész, grafikus. Tanulmányait a Budapesti Szépművészeti
Akadémián végezte, ahol később maga is tanított. Olaszországban és Franciaországban tanult
tovább, majd 1948-ban Belgiumban telepedett le. Munkái között főképp karneváli és cirkuszi
jeleneteket találunk, illetve párizsi életképeket. Az emberábrázolásai gazdag színvilág
jellemzi. Képei gyakran légies, könnyed miliőt sugároznak, mely ugyanakkor élettel teli és
lázadó. Ezen túl művei között megjelennek egyaránt portrék, közismert alakok, tájképek és
virágkompozíciók.

ÉLETRAJZ
1913. november 8-án született Kolozsváron (Magyarországon, mely 1920 óta már Romániarésze).
Tanulmányok: Budapesti illetve Római Szépművészeti Akadémia, párizsi Académie Julian.
Díjak: Belga Állami Díj, Róma díj, Budapesti Szépművészeti Akadémia Arany diplomája.
1927 – 14 éves korától középiskolai tanulmányai mellett, festészet órákat vett A. Ciupe és A.
Popp híres román festőktől.
1935 – Budapestre költözött és beiratkozott a Szépművészeti Akadémiára.
1940 – Tanári diploma (festészet, rajz, restauráció és pedagógia).
5 éven át a Budapesti Szépművészeti Akadémia tanára.
Művészettörténeti tanulmányok a Budapesti Egyetemen.
1948 – Magyar Állami ösztöndíjjal Brüsszelbe érkezett, és véglegesen ki is költözött.
1949 – Számos európai utazás.
Portrék.
Restaurációk (I.Thyssen Bornemisza grófnő gyűjteménye Münchenben, Van Till
gyűjteménye Hágában, stb.)
A brüsszeli Schaerbeek Saint-Zervais templom freskóinak restaurációja.
A Belgiumi Festők Szakmai Egyesületének tagja és adminisztrátora.
1948–2000 – Számos kiállítás: Belgium, Franciaország, Magyarország, Olaszország,
Luxembourg, Hollandia…
1955 – Baudouin király portréja
1955 – A. Van Acker belga miniszterelnök portréja. Portréfestő karrier.
Mint egy 50 portrét készít Hollandiában.
1965 – Festészeti és restaurációs magániskolát nyitott (kb. 600 diák a világ minden részéről)
1990 – Budapesti Szépművészeti Akadémia Arany diplomája
1997 – Nagy visszatekintő kiállítás Budapesten 60 festménnyel és rajzzal.
2000. május 31-én hunyt el Brüsszelben.
2000 – Budapesti Szépművészeti Akadémia Poszthumusz Gyémánt diplomája.
2007 február-március – Haas Galéria, Budapest – részvétel egy karneváli témákat feldolgozó kiállításon.
2013 – A művész születésének 100.évfordulójának alkalmából három kiállítás a Magyar
Kulturális Intézetben, a Banca Monte Paschi Belgio és a Gallery Pictura Aeterna (PetitSablon – Brüsszel) szervezésében.
2014 – Fabiola királynő kérésére a művész özvegye a Brüsszeli Látogatóközpont 1886 számára odaadományozza a Baudoiun királyról 1955-ben készült portréképet.

HUNGARIAN CULTURAL INSTITUT
Treurenberg 10, 1000 Bruxelles
+32 (0)2 209 07 50
http://www.hungarianculture.be/
************************
TIBOR DENGYEL
HONGRIE (1913-2000)
NAISSANCE
Le 8 novembre 1913 à Kolozsvàr (Hongrie) devenue Roumanie après 1920, suite aux accords du Trianon

ETUDES
Académie des Beaux-Arts de Budapest, Rome et Académie Julian à Paris,
Prix de l'État belge, Prix de Rome, Diplôme d'or de l'Académie des Beaux-Arts de Budapest.
Diplômes de professeur (peinture, dessin, restauration de tableaux et pédagogie).
Études de l'Histoire de l'Art à l'Université de Budapest.
Obtention, en 1990, du Diplôme d'Or à l'Académie des Beaux-Arts de Budapest.
Diplôme de Diamant Académie des Beaux Arts de Budapest à titre posthume en 2000


DIVERS
Dès l'âge de 14 ans, parallèlement aux études moyennes, leçons de peinture par les professeurs A. Ciupe et A. Popp, deux peintres roumains connus. Appelé, en 1930, à servir dans l’armée roumaine (la Roumanie ayant annexé la région natale de l’artiste), Dengyel déserte et se réfugie en Hongrie - Installation à Budapest, en 1935, et inscription à l'Académie des Beaux-Arts. - Professeur à l'Académie des Beaux-Arts de Budapest. Enrôlé dans l’armée hongroise - Prisonnier de guerre par l’Armée soviétique en avril 1945 - Arrivée à Bruxelles, en 1948, avec une bourse de l'État hongrois - Installation définitive en Belgique. - A partir de 1949, séjour à Paris et plusieurs voyages en Europe. Exécution de portraits - Restauration des tableaux de l’église St-Servais de Schaerbeek - Restauration de tableaux (Collection de la Baronne I. Thyssen) Bornemisza à Munich, Collection Van Till à La Haye etc...
Membre et administrateur de l'Association des Peintres Professionnels de Belgique. Nombreuses expositions de 1948 à 2000, en Allemagne, Belgique, France, Hongrie, Italie, Luxembourg, Pays Bas... Peint, en 1955 le portrait de SM le Roi Baudouin - Peint, en 1955, le portrait du Premier Ministre belge A. Van Acker et commence ainsi une carrière de portraitiste. Réalise une cinquantaine de portraits aux Pays-Bas.
Ouverture, en 1965 d'une école privée de peinture et de restauration de tableaux (environs 600 élèves de tous les coins du monde ont fréquenté son école).
Grande exposition rétrospective, en 1997, à Budapest avec 60 peintures et dessins.
Décès à Bruxelles, le 31 mai 2000

MUSEES
Galerie Nationale Budapest – Bibliothèque Royale de Belgique - Musée du Masque Binche, Collections Banca Monte Paschi Belgio, Château Ste-Anne-Bruxelles.

HOMMAGE
Obtention, en 1990, du Diplôme d'Or à l'Académie des Beaux-Arts de Budapest. - Diplôme de Diamant Académie des Beaux Arts de Budapest à titre posthume en 2000.
A l'occasion du 100e anniversaire de sa naissance, trois expositions ont été organisées à Bruxelles en 2013 : Siège de la Banca Monte Paschi Belgio, Institut Balassi Brussels, et Gallery Pictura Aeterna (Sablon Bruxelles) sous le patronage de SE Monsieur Kovacs, Ambassadeur de Hongrie.

EVENEMENTS A SOULIGNER
Décembre 2014 - Portrait du Roi Baudouin, réalisé par l’artiste en 1955, offert, suivant les souhaits de la Reine Fabiola, au Syndicat d’Initiative et de Promotion de Bruxelles.
 

Intéressés par les activités culturelles hongroises?
Institut culturel hongrois (Balassi Institute Brussels)
Treurenberg 10, 1000 Bruxelles
+32 (0)2 209 07 50
http://www.hungarianculture.be/
http://www.hungarianculture.be/

Ses oeuvres